5 dolog amire figyelj, ha új vállalkozást indítasz – I. rész

 

A statisztikákat ismerve vállalkozást indítani a mai világban eléggé bátor dolognak számít. A hosszútávú siker esélye 1% körül van, vagy alatta. Sok oka van ennek, amiket megpróbálok egy kicsit megvilágítani Nektek ezzel a cikkel. Persze én sem voltam mindig ilyen okos, különösen nem az üzleti élet terén 🙂 Hadd mutassam meg Nektek , hogy én az X generáció tagja, hogyan láttam, látom a vállalkozást ebben a változó világban, és hogy hogyan ismertem meg a XXI. században is jól működő vállalkozás ismérveit.

Az egyik ok a startup-ok sikertelenségének, hogy a kezdő vállalkozók többsége nem néz utána a piaci igényeknek, hanem csak beleszeret egy ötletbe. Hozzáteszem ez nem feltétlenül baj, és az mindenképpen remek dolog, ha van egyáltalán ötlet! Építész diplomával a kezemben nem volt igazán kérdés, hogy mit csináljak, hiszen az építészet jó alap akár egy vállalkozáshoz is. Ám miután megkaptam az első állásomat (=kényelem és biztonságérzet), eszembe sem jutott, hogy vállalkozzam. Arra ugyan vágytam, hogy legyen több (megfelelő mennyiségű) pénzem, amivel egy remek életszínvonalat hozhatok létre, de vállalkozni egyáltalán nem akartam! Mígnem jött a „kényszervállalkozás”, ami az egyetlen alternatíva volt, hogy megtartsam az aktuális munkám. Akkoriban sok más építész (és nem építész is) hasonló cipőben járt 🙂

Tehát jött a citrom, amiből igyekeztem sürgősen limonádét csinálni! Azért eltelt egy kis idő, mire a pozitív vonatkozásait is el kezdtem látni. Mivel volt vállalkozásom, azaz számlaképes lettem, elkezdhettem saját megbízásokat vállalni, és ez több szempontból is hasznos volt. Egyrészt kiegészítettem a jövedelmem, és ami méginkább tetszett, hogy végre tényleg lehettek saját tervezésű házaim. Az ego-m is kezdett magáhoztérni, és hamarosan az lett a jövőképem, hogy majd lesz egy csapatom akikkel remek házakat tervezek, és a felszabaduló időmben pedig foglalkozhatom a kedvenc hobbijaimmal (személyiségfejlesztés, zene, tánc, utazás…) és az építészetet, mint alkotó tevékenységeim egyikét folytathatom. A hiba az elképzelésemben ott volt, hogy „- a felszabaduló időmben -„. Egy hagyományos vállalkozásban ilyen nincs. Persze ezt akkor még nem láttam 🙂 Később már tényleg annyi megbízást kaptam, hogy azt gondoltam megy ez már egyedül is! Hurrá, önálló leszek! Azonban egy nagyon kedves barátom felkérése eltérített a rizikóvállalástól, és ismét alkalmazott lettem. Utólag ezért csak hálás lehetek, mivel az ezt követő pénzügyi, piaci átrendeződés (van aki válságnak hívja), minden bizonnyal betett volna az induló vállalkozásomnak. Nem tudom valójában mi lett volna, de ilyen távlatból nézve már teljesen mindegy, ugyanis… 🙂

Ugyanis, ebben az időszakban találkoztam egy korombeli sráccal, akire ma a mentoromként tekintek. Számomra teljesen új információkat, és lehetőségeket ismertem meg általa, amik megváltoztatták a látásmódomat. Egy új úton indított el, és ez vezetett ide, ahol most tartok. A mai tudásommal már más szemmel nézek egy vállalkozást, és eszközöm is van rá, hogy „átvilágítsam”. Közben persze az életem is vett újabb fordulatokat és a világ sem állt le változni 🙂

Közgazdászok megnézték a hosszútávon működő sikeres vállalkozásokat, és keresték a közös nevezőt, hogy mi teszi őket sikeressé. Az adatokat leszűkítve találtak öt pontot, ami mindegyikre igaz volt. Ezt megfordítva kimondhatjuk, hogy ha egy vállalkozás egyidejűleg rendelkezik ezzel az öt ponttal, akkor az sikeres lesz. Alább felsorolom ezeket, egy-egy kérdéssel rávilágítok a lényegükre, és egy külön bejegyzésben majd mindegyikről fogok részletesebben írni.

 

1. Trend – A vállalkozásom megfelel a piaci trendeknek?

2. Exkluzív fogyasztási termékek és technológiák – A termékem fogyasztási termék? Technológiák támogatják ezt a fogyasztást?

3. Stabil Partnercég – Van partnercégem és mennyire stabil? 

4. Jövedelem – Milyen jövedelemtermelő képessége van a vállalkozásomnak? Visszatérő jövedelem?

5. Időzítés – Jókor vagyok jó helyen? Van még számomra is lehetőség?

 

Ha ezekre a kérdésekre megfelelő választ tudunk adni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó helyre fektetjük be az időnket és az energiánkat. Erről lesz szó a második részben. Addig is nézzétek meg a vállalkozásotokat, vagy a céget ahol dolgoztok! Az ötből hány kérdésre tudtok határozott igennel feleni? Írjátok le hozzászólásban!

Hamarosan jövök a második résszel!

Eszter

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük