Új év, új célok… Hogyan?

9 éve történt, hogy először hallottam arról, hogy cél és célkitűzés, illetve arról, hogy mennyire fontos, hogy kitűzött célokkal rendelkezzünk. Addig is volt persze egy-egy dolog amit nagyon akartam és el is értem, de ez inkább ösztönös volt, mit tudatos tervezés. Nehezen indult ez a „tervezzük meg” dolog nálam, mivel korábban azt gondoltam, hogy az élet majd mindent elhoz a számomra, amit nekem szán és amúgy sincs beleszólásom ebbe. Szóval Carpe Diem! A másik félelmem az volt, hogy a spontaneitás fog eltűnni az életemből, ám rájöttem, hogy még ha tervezek is lesznek kihívásaim („Az élet nem olvassa az én határidőnaplómat” Farkas Lívia – Urban:Eve) és ezeknek a megoldásához valóban nagy improvizációs képességre van szükség 🙂

Azóta minden év végén összegzek és tervezek. Mert bár az út és az ‘úton levés’ a fontos (hiszen a cél elérése csak egy pillanat) , és az utamon történt élmények és behatások tesznek majd azzá akivé válni szeretnék, de az útirányt mindenképp a cél jelöli ki. Ezalatt a 9 év alatt rengeteg dolgot tanultam  mind magamról, mind a célkitűzés hogyanjairól és maga az összegző /tervező folyamatom is rengeteget változott. Az alapelvek persze ugyanazok, de a paletta nagyon színes hiszen mi sem vagyunk egyformák. Mindenkinek meg kell találnia azt a módszert, ami neki a legjobban működik, de ha ez még nincs meg, vagy épp még nem tudod melyik legyen, az nem ok arra, hogy ne kezdj el tervezni! 🙂 Itt is a gyakorlat fogja megmutatni, hogy Neked mi működik.

Most egy pár általam használt eszközt szeretnék megmutatni Neked, ami segítséget nyújt ahhoz, hogy tisztán lásd a jelen helyzetet (kiindulási pont) és megtervezd a jövőt („cél”).  És legyen itt még egy pár általános (de fontos!) tanács, ami biztosabbá teheti a leírt céljaid megvalósulását.

  1. A célod legyen SMART (Konkrét, Mérhető, Elérhető, Releváns/valóban fontos, Időben korlátozott)
  2. A leírt céljaiddal foglalkozz rendszeresen.
  3. Kontrolláld a haladásod, ha kell korrigálj.
  4. A három fő célod legyen mindig szem előtt.
  5. Ha egy célt elértél, ünnepeld meg és tűzd ki a következőt 🙂

És íme az eszközök (tetszőleges sorrendben 🙂 ) :

Farkas Lívia Urban:Eve Inspirációs Naplója

A Yearcompass évtervezője (Év-iránytű)

Keith Ellis: Csodalámpa (könyv)

Persze ezeken kívül is létezik egy csomó más módszer és program (Urban:Eve is most indít egy online céltervező  tanfolyamot ), úgyhogy legyen a Google is a barátod, és a Facebookon is találsz olyan csoportokat, ahol egy közösségben tudod mindezt megtenni!

A lényeg, hogy KEZDD EL!

Eszter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük